Már megint festünk

Ha még nem mondtam volna, az egész felújítósdi úgy kezdődött, hogy megbíztunk egy építészt azzal, hogy két egymás melletti lakásból csináljon valahogy viszonylag normális elrendezésű egyet. A feladat nem volt egyszerű, mert eleinte úgy nézett ki, hogy elkerülhetetlenül egy szögletes csőben (téglatest?) fogunk lakni. De végül nagyjából sikeresen teljesítette a feladatot. Azt hiszem, ilyen bevezető után érezhető, hogy előbb-utóbb jön egy „de”…nos, valóban. Kreatív és kétségtelenül ügyes építészünknek hála nemcsak élhető és teljes mértékben normális elrendezésű lakásunk lett, hanem egy csomó olyan fal is, aminek nincs nagyon funkciója, mondhatni dizájnelem. Eleinte jó ötletnek tűnt, elvégre hely van, belmagasság pláne, nosza osszuk meg a teret.
Azzal az eggyel nem számoltunk, hogy ha van egy dizájnelemed, akkor azt biza dizájnolni kell, mert dizájn híján nem hívhatod dizájnelemnek, csak funkciótlan és furcsán kiálló faldarabnak. Ez úgy derült ki, hogy először ezeket is szépen lefestettük a többi fal színére. Erre most ezen a ponton külön kitérnék, ugyanis ez a falszín teljesen egyedülálló a világon, soha senki nem fogja tudni reprodukálni. Úgy képződött ugyanis, hogy Megrendelő (én) kiválasztott egy falszínt, amelyet festők felkentek igen lelkiismeretesen. Rendesen. Két rétegben. Ekkor jött Megrendelő (én), és mondta, hogy hát-hát, nem rossz, de azért legyen egy kicsit világosabb és sárgásabb. Különben tényleg nem rossz. Festők hümmögtek egy sort, kevertek egy sort, megint kentek-mázoltak. Megrendelő jött, most ő hümmögött, izé, lehetne egy kicsit kevésbé zöld?? Mondjuk kicsit bézsesebb? Olyan halvány tojás-bézs, de enyhe narancsos beütéssel, olyan! Hm, hm….lássuk csak…hát próbáljuk meg. Nem részletezem, további 3-4 réteg festék után végre olyan lett a fal, amilyet kedves Megrendelő megálmodott.
Nos tehát, visszatérve eredeti témánkra, először ezzel a színnel lett a dizájnizé is lekenve, és ekkor derült ki fenti megállapítás, mely szerint így csak az izé marad meg belőle. No nem baj, itt egy csomó szín, hát válasszon kedves Megrendelő valami mást. Mondjuk valami kontrasztosat. Vagy akkor hasonlót más árnyalatban. Vagy ugyanazt fényesben. Vagy mindegy mit, csak válasszon már, a kedves nénikéje térdjekalácsát! Megrendelő, ekkor már igen félve azt a meggondolatlan javaslatot tette, hogy hát ne tessék idegesíteni magát a kedves kivitelező úrnak, hát majd lefestik azt a maradék 2 négyzetmétert, ha már be van rendezve a lakás, merthogy akkor már sokkal könnyebb lesz színt választani, ugye, merthogy lesz mellette asztal, székek, kanapé, úgy csak hozzák kell nézni, és kész.
Hát kérem, berendezéstől még messze vagyunk, de már van asztal, székek és kanapé (3 napig szerelte gyakorlatilag a teljes család), így lehetett színt választani. Asztal, székek, kanapé elcsomagol, festő jön, kicsomagol, fest, csepegtet, elmegy.
Most azt hinnétek, főleg aki ismer már egy ideje, hogy az jön, hogy Megrendelő tajtékzik, mert takaríthat, csomagolhat, szerelhet újra, és még a szín se jó, mi??? Hát NEM! Megrendelő idülten vigyorog (még mielőtt megszáradna a festék, és így kiderülne, hogy milyen színű igazából), kávéval (mit kávé, mit Illy!) kínálja festőket és bájosan (!!) csacsog. MI VAN?
Megfejtéseket erre a címre várom!