Balatonon minden este menetrendszerűen érkezett a viharos déli szél, sűrű nagy cseppű esőt hozva. Remélem, senkinek nem okozott károkat...Én viszont egyszerűen imádom a vihart, olyan leírhatatlanul szépek ilyenkor a fények, s az eső utáni illat! A húgom szerint perverz vagyok ezzel a viharimádatommal...lehet, de örülök, hogy perverziómban olyanokkal osztozom, mint pl. Füst Milán, aki így írt A mester én vagyok című művében:
„Szép idő volt, nekem szép, amilyet szeretek. Szélvész előtt, - egy kapu döngve becsapódott, s máris terhes felhők, mint nagy, széles, terebélyes asszonyok, akik a teret jól felhasználják és szinte feloldódnak benne, - feketén és teliségük egész pompájában felvonultak, elterültek…Ilyenkor szerettem első ifjúságomban is kinézni az ablakomból: Fut egy cilinder az utcán, ember bukdácsol utána, csöppen már az eső vastag csöppje, ám a szélvész kifordít még egy-két ernyőt, felfordít egy szoknyát, még a villamos is elgázol egy kalapot…S én nevetek az ablakomból boldogon. Oly boszorkányos, szép idő ez..."
S másnap, mintha mi sem történt volna, megint ragyogó nyári napra ébredtünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése