Gasztrohétvége

Hétvégén B. szülinapja örömére alkottam. Sokat. Fényképek viszont nincsenek, mert nem jöttem még rá, hogyan lehet egy becses vendég orra elől elvenni a tányért fényképezés céljára, maradni meg nem maradt egy morzsa sem. Illetve, miután a vendégek elmentek, találtam egy árva grillezett polentaháromszöget, de mire elmentem a fényképezőgépért, eltűnt. B. szerint szublimált. Aha.
Szóval fényképes bemutatót nem tudok tartani, úgyhogy csak listaszerűen...
Reggelire amerikai palacsintát ettünk brit magánimportból származó rozmaringos kolbásszal és - juharszirup hiányában - narancsos mézsziruppal. Ez utóbbi úgy készült, hogy kicsavartam egy kisebb narancs levét, és összeforraltam kb. 4 evőkanál mézzel.
Ennyi kalóriával simán elműködtünk a vendégek érkezéséig, akiknek a következőket készítettük:
- tonhalas (klasszikusan főtt tojással, majonézzel, paradicsommal és jégsalival) tramezzini
- körtés-ricottás-rucolás risotto (el kéne döntenem, hogy olaszos vagy magyaros helyesírással...mindenesetre szeretném leszögezni és étlapírók figyelmébe ajánlani, hogy olaszul RUCOLA a becses neve, és RUKOLA a fonetikus magyar átírás szerint, nem pedig *rukkola*. De ha magyarkodni akarnak, akkor hívják nyugodtan borsmustárnak...)
- pestós sült oldalas grillezett polentával és zöldsalátával
- citromos fehércsokikrém étcsokikosárban
Az olasz filozófia szerint készült ételekben az a jó, hogy nem kell hozzájuk semmi extra, ha finomak az alapanyagok, gyakorlatlag csak össze kell őket rakni (vagy keverni) és kész. Ennélfogva fentiek közül egyik sem kíván különösebb szakácsi rutint vagy speckó technológiát - a legbonyolultabb dolog az volt, hogy honnan szerezzek olyan formázót, amelynek segítségével a risottót kicsi, de viszonylag magas henger alakban lehet tálalni. Már ott tartottam, hogy selfmade útra terelem a dolgot (kivágom kartonból és bevonom alufóliával), amikor a Tesco (!) konyhai részlegében találtam formázót - ha nem is pont olyat, amilyet szerettem volna, de a célnak azért megfelelt.
A grillezett polenta szintén nagyon egyszerű, viszont rettentő látványos dolog. Úgy készül, hogy:
1. Sima kukoricapuliszkát készítünk zsiradék nélkül (nálam 300 gr sárga kukoricadara, és kb. másfél liter víz + só)
2. Lemérjük, hogy ez térfogatra mennyi, és megkérdezzük okos matematikus férjünket, hogy mekkora méretű tepsibe kell kiönteni ahhoz, hogy kb. 1 cm (max másfél) vastagon terüljön el (a megfejtés kb. 40x40 vagy kicsit nagyobb).
3. Ha ez megvan, innen már könnyű: elővesszük a fenti paramétereknek megfelelő tepsit vagy egyéb lapos edényt (pl. doboz), vékonyan kivajazzuk, és beleegyengetjük a még elég híg puliszkát. Keresünk neki egy vízszintes helyet, és hagyjuk dermedni.
4. Kb. 1 óra múlva már elég szilárd lesz ahhoz, hogy formákat vágjunk a puliszkából: én háromszögeket vágtam (hmm...szóval B. háromszögeket vágott), de lehet karikákat szaggatni, vagy bármit. A kivágott formákat pedig mindkét oldalukon jól meggrillezzük (némi olajjal kenegetés után). Utána büszkén kihúzzuk magunkat, mert nagyon szépet csináltunk (tényleg nagyon látványos az aranysárga "puliszka-pirítós" a barna grillcsíkokkal...), ami nem mellesleg nagyon finom és teljesen Update-kompatibilis (2-es).
Egyébként pedig mellékszálként megjegyzem, hogy Gyurcsány és a szocilibsi banda szintén ennek a vendégségnek, valamint a mosogatógépgyártók árképzésének köszönheti, hogy sok hónapnyi politikai apátia után újra foglalkozom velük. Na nem nagyon, de azért valami van. Megfejtés később, ha valaki addig is rájön az összefüggésre, az kap valami finomságot!