Hát igen, egy ideje kissé el vagyok havazva…napközben, igen elítélhető módon dolgozom, esténként szórakozom, hétvégén meg vagy az Ikeában vagyok (már vannak ismerős arcok a többi ikeajáró között), vagy otthon szerelünk-pakolunk. Így aztán blogírásra nem nagyon jutott idő, pedig jobbnál jobb dolgok történtek, és jobbnál jobb dolgok készültek is. Hogy ne legyünk unalmas gasztroblog mégsem, kezdjük a történésekkel.
Szóval először is koncertek, sok és nagyon jók. Kezdődött a kolumbiai-magyar koprodukciós Tumba y Quema koncerttel a Gödörben, amiből egy igen kellemes beszélgetésbe feledkezve keveset hallottam ugyan, de az annyira meggyőző volt, hogy azóta naponta többször meghallgatom azt a két számot, ami elérhető volt a honlapjukon (NEM TALÁLOM! még jó, hogy letöltöttem…)
Aztán Barabás Lőrinc… Az egész banda (Random Szerda) nagyonnagyon meggyőző volt, de arra nincs szó, hogy tud ez a fiú trombitálni! Egy trombitás nu-jazz isten!
Utánuk pedig (merthogy legnagyobb sajnálatomra előzenekarként léptek fel a hajón) következett az Istambul Session, a Svédországban született, New Yorkban élő, török származású szaxofonos-klubtulajdonos-producer Ilhan Ersahin vezetésével. Mindegy, úgysem tudjátok ki ő, én sem tudtam, többek között arról híres, hogy ő fedezte fel Norah Jonest…de ez is mindegy, állítom (és B. is állítja, de lehet, hogy ő elfogult :-) ), hogy Barabás Lőrincék jobbak voltak nála.
És akkor még volt Riddim Colony létszámcsökkentett és akusztik verziója is a Lámpásban, akik szintén elég jók voltak, még akkor is, ha leszámítjuk a Jr.Brown névre hallgató igen szívtipró jellegű rasztaboy hatását.
A többi történés nem zenei jellegű: volt egy elképesztő hangulatú hokimeccs Fehérváron (Alba Volán – Ljubljana osztrák bajnoki meccs), ahol igen szoros küzdelemben csak 3-4re kapott ki a Volán, mert, ahogyan azt a csarnokból kifele menet megtudtam az összes jelenlévő férfiember heves „beszélgetéséből” (nem értek még hozzá, na), ellenünk fújt a bíró. Én elhiszem, de én azt is elhiszem, hogy a CIA ölette meg Kennedyt…
Aztán több filmet is láttunk, de csak kettőre emlékszem: a Drágaságom című franciára, meg a Csillagporra, ami viszont ANNYIRA, DE ANNYIRA jó, hogy meg fogom nézni még egyszer. Sokára került rá sor, mert ugye szinkronizált filmet nem nézek, ezt meg valamiért gyerekfilmnek sorolták be (nagyon nem az), és csak hülye időpontokban játszották távoli (értsd: Lipótváros és nagyon szűk vonzáskörzetén kívüli) mozik. De aztán beültünk egy éjszakai előadásra, és nagyon nem bántuk meg! Ha azt mondom, az év legjobb filmje, még nem mondtam sokat… Romantika, akció és humor (Robert de Niro felejthetetlen!) pont jó arányban, egy-két zseniális színészi pillanat, a film közepétől eléggé kikupált csini hősszerelmes, gyönyörű képek és legyünk őszinték: Michelle Pfeifferre (aki jövőre lesz 50 éves!) szerintem még a csajok is elismerően füttyentenek egyet (úgy értem, nemcsak a leszbikusak…). Szóval nagyon ajánlom, kihagyhatatlan film (idáig talán az egyetlen, amiről egyezik a véleményünk a húgommal), olyan, ami után még órákig (napokig) nagyon kellemes állapotban van az ember.
Folyt. köv.
Aztán Barabás Lőrinc… Az egész banda (Random Szerda) nagyonnagyon meggyőző volt, de arra nincs szó, hogy tud ez a fiú trombitálni! Egy trombitás nu-jazz isten!
Utánuk pedig (merthogy legnagyobb sajnálatomra előzenekarként léptek fel a hajón) következett az Istambul Session, a Svédországban született, New Yorkban élő, török származású szaxofonos-klubtulajdonos-producer Ilhan Ersahin vezetésével. Mindegy, úgysem tudjátok ki ő, én sem tudtam, többek között arról híres, hogy ő fedezte fel Norah Jonest…de ez is mindegy, állítom (és B. is állítja, de lehet, hogy ő elfogult :-) ), hogy Barabás Lőrincék jobbak voltak nála.
És akkor még volt Riddim Colony létszámcsökkentett és akusztik verziója is a Lámpásban, akik szintén elég jók voltak, még akkor is, ha leszámítjuk a Jr.Brown névre hallgató igen szívtipró jellegű rasztaboy hatását.
A többi történés nem zenei jellegű: volt egy elképesztő hangulatú hokimeccs Fehérváron (Alba Volán – Ljubljana osztrák bajnoki meccs), ahol igen szoros küzdelemben csak 3-4re kapott ki a Volán, mert, ahogyan azt a csarnokból kifele menet megtudtam az összes jelenlévő férfiember heves „beszélgetéséből” (nem értek még hozzá, na), ellenünk fújt a bíró. Én elhiszem, de én azt is elhiszem, hogy a CIA ölette meg Kennedyt…
Aztán több filmet is láttunk, de csak kettőre emlékszem: a Drágaságom című franciára, meg a Csillagporra, ami viszont ANNYIRA, DE ANNYIRA jó, hogy meg fogom nézni még egyszer. Sokára került rá sor, mert ugye szinkronizált filmet nem nézek, ezt meg valamiért gyerekfilmnek sorolták be (nagyon nem az), és csak hülye időpontokban játszották távoli (értsd: Lipótváros és nagyon szűk vonzáskörzetén kívüli) mozik. De aztán beültünk egy éjszakai előadásra, és nagyon nem bántuk meg! Ha azt mondom, az év legjobb filmje, még nem mondtam sokat… Romantika, akció és humor (Robert de Niro felejthetetlen!) pont jó arányban, egy-két zseniális színészi pillanat, a film közepétől eléggé kikupált csini hősszerelmes, gyönyörű képek és legyünk őszinték: Michelle Pfeifferre (aki jövőre lesz 50 éves!) szerintem még a csajok is elismerően füttyentenek egyet (úgy értem, nemcsak a leszbikusak…). Szóval nagyon ajánlom, kihagyhatatlan film (idáig talán az egyetlen, amiről egyezik a véleményünk a húgommal), olyan, ami után még órákig (napokig) nagyon kellemes állapotban van az ember.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése