Hétvége

A múlt hétvége nagyrészt rohanással és munkával telt, gondoltuk, kicsit megjutalmazzuk magunkat, és most csak a tényleg elengedhetetlen kötelességeket teljesítjük, egyébként pedig igyekszünk azt csinálni, amihez kedvünk van. Így a hétvégét már péntek este elkezdtük: tenisz után elmentünk vacsorázni a Csalogány 26-ba, amiről - igen fiatal kora dacára - már legendákat hallottam. Nem kezdték jól: annak ellenére, hogy én délután személyesen odamentem és kiválasztottam az asztalunkat (romantikus vacsora lévén nem mindegy, hol ül az ember...), mikor odamentünk, egy csúnya és dagi közép-ázsiai nő ült csúnya, de vékony pasijával a helyünkön. A pincér nem fárasztotta magát bocsánatkérésekkel, én meg nem akartam túl drámai antrét produkálni, így beültünk a csúnya párocska és egy hangos-öltönyös társaság közé. Ekkor elővettem sokak szerint leghatásosabb fegyveremet, és elkezdtem nagyon csúnyán nézni. Nagyon csúnyán. Azt hiszem, olvasóim közül a húgomnak és a férjemnek volt még csak ehhez szerencséje, a többiek képzeljék el, és ne adjanak rá okot...:-) Merthogy működni kiválóan működik: javában bújtuk (de én eközben is csúnyán néztem) az étlapot, amikor a délutáni pincér odasomfordált 2 pohár pezsgőszerűséggel (kb. frizzante), mondván, hogy ezt csak úgy hozta, és hogy hát az asztal és hogy izé. Értsd és mondd pontosan így: ennél többet egyszerűen nem lehetett érteni belőle. De ez nem baj, ennyi elég is volt: elővettem még hatásosabb fegyverem, azaz rávillantottam legragyogóbb mosolyomat, közöltem, hogy így akkor rendben vagyunk, és innentől tényleg rendben is volt. Észvesztően finomat ettünk (ha részletezném, az az egész oldalt elfoglalná, így inkább nem, de kevés ilyen jót ettem idáig életemben), ittunk hozzá egy üveg bort, jól éreztük magunkat és romantikáztunk. Aztán kaptunk ingyen desszertet, és azóta azt tervezzük, mikor megyünk újra...:-) Még akkor is, ha az ingyen pezsgő-desszert valószínűleg nem a normál üzletmenet része.
Szombaton felkeltünk dél körül, csináltunk egy finom penne all'arrabbiata-t házinénim módra, majd elindultunk az Ablon Business Run futóversenyre, ahol néhány MS csapatváltó is indult. Bence volt a váltó első embere, kétszer annyit futott, mint a többiek, és abszolút egyéni rekorddal bőven a mezőny első negyedében ért a váltóhoz. Szerényen jegyzem meg, hogy azért ebben a világbajnok penne is nyilván közrejátszott! :-)
Aztán este rohantunk a Jazzfesztiválra, nemcsak azért, mert mindenképpen, hanem és különösen mert Tóth Viktor már régóta hívott, és most meg akartam végre hallgatni. A László Attila, Borbély Mihály, Oláh Kálmán, Lattmann Béla, Borlai Gergő alkotta formáció után ő volt a főattrakció (kevésbé tájékozottak kedvéért: előbb felsoroltak mindegyike a jazz tanszéken tanít...ja, Borlai Gergő nem), és nem túlzok, hogy aki ott volt, az nem felejti el egyhamar. Különleges hangulatú, nagyon szuggesztív és mégmégmég! Ráadásul Viktor szellemi (és zenei) mestere, Hamid Drake dobolt, Szandai Mátyás bőgőzött, úgyhogy még annál inkább is mégmégmég!
Az őket követő Marc Ducret Trióról el kellett menekülnünk, de még beugrottunk a Rádayban ide-oda, meg a Pinceszínházba, ahol szintén a Jazzfeszt rendezvényei mentek. Aztán hazasétáltunk a kissé fagyos szélben a rakparton, és még átmentünk az Iguana 10. évfordulós partiján.
Vasárnap piknikeztünk a Szabadság téren, aztán estig jött a robot (takarítás, család, vásárlás, lakásügyek), aztán este 10 körül hazaérve még megnéztük tizenvalahányadszor is a Galaxy Quest-et. Nem tudom, milyen összeesküvés vagy véletlen során készülhetett el ez a film Hollywoodban, de elkészült, és ez nekünk nagyon jó. Főszerepben többek közt napjaink egyik legeslegjobb színésze, Alan Rickman.