HP

Nem Hewlett Packard, hanem Harry Potter - and the Deatly Hallows, amelyet mostanság olvasam ki végre. Csak az olvassa el - a fehér terület kijelölésével - az itt következő bejegyzést, aki
- már olvasta, és kíváncsi a véleményemre
- még nem olvasta, nem is fogja (MIÉRT NEM???), de valamiért kíváncsi a véleményemre
- el akarja majd olvasni, de valamiért ki akar szúrni magával és előre lelövetni a csattanót (ha van egyáltalán csattanó, ki tudja...). Az összes többiek később térjenek vissza, hátha akkor már beleillenek valamelyik csoportba...
A könyv első harmada-fele kissé unalmas volt. Az gondolom, ez nem meglepő, HP és baráti köre főleg fejben dolgozik, persze időről időre van némi akció, de lehet tudni, hogy nagy hirig, jelentős szereplők előre beharangozott halála a könyv fele előtt nem várható. Engem főleg az foglalkoztatott, hogy beigazolódik-e többek által osztott teóriám arról, hogy Dumbledore nem is halt meg. Elárulom, nem.
Aztán, nagyjából onnantól kezdve, hogy Batilda Bagshot nyakából előbújik a kígyó (anyám!), már letehetetlen a könyv. Izgalom, csavarok (bár némelyik azért előre látható), és a korábbiaknál kevesebb ellentmondás, vagy hiány (az mondjuk ciki, hogy HP-ék végig úgy gondolják, hogy 6 Horcrux elég, holott tudjuk, hogy Voldemort 7 részre vágta a lelkét). Egy-két dolog kicsit gyengén van megoldva, pl. hogy tényleg Voldemort nevének kimondása miatt találtak rájuk a Halálfalók - idáig pont az volt a lényeg, hogy aki elég tökös, mint HP, az nyugodtan nevén szólítja Tudjukkit, kár volt ezt összekavarni.
Szóval, a zárókönyv kezdett a legjobban sikerült részek sorába emelkedni, de Rowling elcseszte, szerintem. A legrettentőbb az utolsó, iszonyatosan giccses fejezet, amitől majdnem hánytam. Erősen remélem, hogy nem "A kis Albus-Severus Potter kalandjai" című remekmű megírásának előrevetítéséről van szó, amelyben HP kedélyesen adomázik miközben Ginny muffint süt, majd kedvesen megdorgálják rosszcsont fiukat, aki azért annyira emlékeztet a kis Harryre, hogy persze nem lehet rá haragudni...
Ebből persze az is kiderül, hogy az előzetesen várakozásokkal ellentétben HP nem hal meg. Hiba. Túl azon, hogy így nagyon hollywoodi lett a befejezés (csak nem a filmgyár nyomása???), igazi hős csak a halála után születik. Ráadásul túl sok ember halt meg HP védelmében ahhoz, hogy ő utána csak úgy, Voldemorttól (és az ő lelkének egy darabjától) megszabadulva békés polgári életet éljen Oxfordban.
Úgyhogy ezennel megalapítom a "Harry Potter must die" fanklubot. Csatlakozzatok! :-)
A másik, hogy nekem már kicsit túlvan a hitelesség határán az, amit ebben a részben az író HP vállára tesz. Rendben, hogy koraérett meg kiválasztott meg minden, de azért mégiscsak egy 17 éves gyerekről beszélünk. Ilyen lelki és szellemi erőt...hát nem tudom.
Kritikus énemet félretéve azért megjegyzem, hogy ha gyerekként olvastam volna a HP-sorozatot, valószínűleg sosem merek sötétben aludni. Elképesztő fantázia, képi világ, legsötétebb démonaink és félelmeink kivetítése - mindentől függetlenül felnőttkorom (hm...) egyik legjobb könyvélménye.