Ma 3 és fél órát feleslegeset töltöttem el az életemből.
Meg voltam győződve róla, hogy ma lesz az a nap, amelynek végén Rafael Nadal wimbledoni bajnok lesz. Annyira megérdemelte (5 napon keresztül játszott az eső miatt egy rezisztens svéd ellen, aztán 0:2-ről nyert egy másik ellen) és annyira küzdött érte. Hát, nem tévedtem, csak a sors közbeszólt. Kegyetlenül. Rafa 4:0-ra vezetett a pocakos svájci pojáca ellen, nagyságrendekkel jobban játszott, látszott, hogy Federernek csak az alpesi tehén vigasztalása marad, esetleg néhány jótanács Björn Borgtól a táskaipart illetően, de egyszerűen nincs abban a lelki állapotban, amelyben győzni tudna. És Nadal ekkor megsérült. Elképzelni is iszonyú, mit érezhet az ember, amikor egy döntőben, keményen küzdve, karnyújtásnyira a győzelemtől és a lehető legtöbb közhely 1 mondatba halmozásától a béna homo sapiens kasztni nem engedi, hogy elérd a célodat. Persze Nadal nem az az ember, aki feladná, de Federer meg azért van annyira jó, hogy ebből erőt merítve mégiscsak legyűrje. Ilyen áron is kellett, Roger?
3 megjegyzés:
Éppen autóban voltam és a BBC-n hallgattam a közvetítést. Az összes magyar kommentátor együtt nem tud ilyen hangulatot csinálni, mint az a pasi! Ezerrel téptem haza, hogy legalább a mérkőzés végét lássam!
Példa a magyarokra: http://www.radiocafe.hu/files/soundcafe/172_stadion_kavehaz_3.mp3
A bloggerinával ellentétben én Federer drukker vagyok, így örültem a végén az ötszörözésnek, de elismerem, nagy szorongatás volt!
De ez csak a stadion kávéház reklámja, nem? Legalábbis nagyon remélem!
igen-igen :D
Megjegyzés küldése