Ma egy hete, hogy leköszönt a Labour párt elnöki, és ezzel miniszterelnöki posztjáról Tony Blair. Most nem írok arról, hogy milyen lehet egy országban élni, ahol nincsenek törvényben megszabott választási idők, hanem csak úgy ki kell írni (és mégis kiírják, baszki), vagy arról, hogy milyen nálunk élni, ahol politikailag...tudjátok, baszki.
Mindezek helyett inkább csak belinkelem a videót, amely Tony Blair utolsó parlamenti fellépését mutatja. Nekem gyenge ahhoz az angoltudásom, hogy pontosan értsem, mi zajlik, de az világos, hogy a Blair legnagyobb ellenlábasai is csak a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján szólnak a (jelenleg) népszerűtlen és távozó miniszterelnökről, aki nálunk emiatt az olcsó ellenzéki demagógia szerencsétlen ádozatává válna. Az interpellációk végén pedig az egész képviselőház, I mean az egész, az ellenzék is, 2 perces álló tapssal köszönt el tőle. Lecke politikai kultúrából és emberi tartásból.
Mindezek helyett inkább csak belinkelem a videót, amely Tony Blair utolsó parlamenti fellépését mutatja. Nekem gyenge ahhoz az angoltudásom, hogy pontosan értsem, mi zajlik, de az világos, hogy a Blair legnagyobb ellenlábasai is csak a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján szólnak a (jelenleg) népszerűtlen és távozó miniszterelnökről, aki nálunk emiatt az olcsó ellenzéki demagógia szerencsétlen ádozatává válna. Az interpellációk végén pedig az egész képviselőház, I mean az egész, az ellenzék is, 2 perces álló tapssal köszönt el tőle. Lecke politikai kultúrából és emberi tartásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése